Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2018.04.13.

Rózsa Dávid a KSH Könyvtár új főigazgatója

 

2018. április 1-től a KSH Könyvtár főigazgatói tisztségét Rózsa Dávid tölti be, aki 2010-től dolgozik a könyvtárban. Pályafutását tájékoztató könyvtárosként és tudományos titkárként kezdte, 2013-tól pedig a statisztikatörténeti kutatásokat és a kutatástámogató szolgáltatásokat végző részleg vezetőjeként, valamint a KSH Könyvtár főigazgató-helyetteseként dolgozott.

 

A korábbi főigazgató, a 2018. március 31-én nyugdíjba vonult Fülöp Ágnes kezdetben tudományos titkárként tevékenykedett, ezt követően főigazgató-helyettesként, majd 2013 és 2018 között öt éven át főigazgatóként dolgozott. E mellett az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) munkatársaként és a Könyvtári Levelező/lap című folyóirat szerkesztőjeként, jelenleg pedig az IKSZ tagozatvezetőjeként folytatja szakmai pályafutását.

 

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu