Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2018.09.07.

Statisztika az európai örökségben
Nyílt napok a KSH-ban – 2018. szeptember 15–16.

 

 

Immár hagyományosnak tekinthető épületsétával, valamint demográfiai és statisztikatörténeti előadásokkal várja látogatóit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely szeptember 15-én és 16-án ismét megnyitja a kapuit a nagyközönség előtt a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében.

 

A KSH nyílt napjaira az idei évben is szeptember harmadik hétvégéjén kerül sor. A rendezvény a korábbi évekhez hasonlóan a Kulturális Örökség Napjai programsorozat központi tematikájához illeszkedik, és a Kulturális Örökség Európai Éve kapcsán a hivatal nemzetközi szerepvállalásának történetére fókuszál, emellett kiemelt témaként szerepel Magyarország demográfiai folyamatainak alakulása.

 

A látogatók a nyílt nap ideje alatt a 120 éves épületet bemutató hagyományos épületsétán és ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt, a túra során a hivatal kollégái vizualizációs technikák alkalmazásával teszik még érdekesebbé a nagyközönség számára a statisztikát. A „Lépjen velünk kapcsolatba” állomáson az információszolgálat kollégái válaszolnak a látogatók kérdéseire, továbbá segítenek a hivatal holnapján elérhető adatok megtalálásában. A plakátkiállítás az idén a Kulturális Örökség Európai Éve kapcsán a hivatal nemzetközi szerepvállalásának történetére, illetve Magyarország demográfiai folyamatainak alakulására fókuszál. A játéksarokban pedig a kisebbek és a nagyobbak egyaránt bővíthetik a statisztikai ismereteiket. E programokon kívül az érdeklődők a szabadulószobában is tesztelhetik statisztikai jártasságukat. A feladatra 2–4 fős csapatok jelentkezhetnek, a „szabaduláshoz” a statisztika nyújt megoldást.

 

A nem szakavatott közönség számára is könnyen befogadható, rövid előadásokon elsősorban statisztikatörténeti és demográfiai témákról lesz szó a KSH, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet, valamint a KSH Könyvtár előadói segítségével.

 

Statisztikai témájú előadásaink:

Szombat
10:30 Demográfiai helyzetkép
Kamarás Ferenc (statisztikai tanácsadó)
11:30 A bölcsőtől a sírig – a népesedési statisztikai adatok gyűjtése a KSH-ban
Kovács Marcell (Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztály)
13:30 Milyen ma felnőni Magyarországon? A Kohorsz ’18 vizsgálat bemutatása
Boros Julianna (Népességtudományi Kutató Intézet)
 
Vasárnap
10:30 Agrokulturális örökségünk és jelenünk a számok tükrében
Tóth Péter (Ágazati statisztikai főosztály, Mezőgazdasági statisztikai osztály)
11:30 A kulturális örökség statisztikái és a kulturális statisztikák
Bárdosi Mónika (Életminőség-statisztikai főosztály, Oktatási, kulturális és időfelhasználás-statisztikai osztály)
13:30 „Statisztikus a lövészárokban”, Elekes Dezső egykori KSH elnök első világháborús naplója
Derzsy Márk (KSH Könyvtár, Kutatástámogató és Statisztikatörténeti Főosztály)

 

A KSH épületét bemutató első séta 9:00-kor indul, az utolsóra 14:00 órakor kerül sor, míg 13:15-kor angol nyelvű vezetést is tartunk. A séta megközelítőleg egy órán át tart, a részvétel pedig előzetes regisztrációhoz kötött. Ugyancsak regisztrálniuk szükséges azoknak, akik a statisztikai témájú ismeretterjesztő előadásokon, illetve a szabadulószoba nevű programon szeretnének részt venni.

 

Ezzel egy időben kitárja kapuit a mintegy 900 ezres kiadvány- és kötetállománnyal rendelkező KSH Könyvtár is. A látogatók itt megismerkedhetnek a könyvtár történetével, az olvasótermekkel, a tömörraktárral, böngészhetnek régi térképeket és hajdan titkosnak minősített kiadványokat, valamint kedvezményesen be is iratkozhatnak.

 

Minden érdeklődőt szeretettel vár a KSH!

 

Regisztráció: http://www.ksh.hu/kerdoivek/nyiltnap2018/urlap.html

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu