Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2018.10.25.

Jubileumi időfelhasználás-konferencia Budapesten
40. Nemzetközi Időmérleg-konferencia (IATUR) – Budapest, 2018. október 24–26.

 

 

Harminc év után ismét Budapesten rendezik a Nemzetközi Időmérleg-konferenciát, október 24. és 26. között. Az esemény házigazdája a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az International Association of Time Use Research (IATUR), azaz az időmérleg-kutatással foglalkozó nemzetközi szervezet konferenciájának célja, hogy felhívja a figyelmet az időmérleg-vizsgálatok fontosságára, hasznosságára és az időmérleg-adatbázisok további hasznosítási lehetőségeire. Magyarországon a KSH az egyetlen olyan intézmény, amely időmérleg-vizsgálatot végez.

 

Az első Budapesten rendezett időmérleg-konferencia 1988-ban volt, most a 40., jubileumi alkalomnak szintén Budapest ad otthont október 24–26. között a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvény célja, hogy a terület világszinten elismert szakértői megosszák egymással kutatásaikat, előremozdítva az időmérlegadatok felvételét, az adatok hasznosulását a mindennapokban, valamint olyan új utak bemutatására is lehetőség nyílik, mint például a Big Data alkalmazhatósága. A rendezvénnyel a KSH-nak célja az is, hogy a láthatatlan munka és más egyedi módszertanok publikálásával erősítse szerepét a nemzetközi időmérleg-kutatások terén.

 

A mostani konferencián Giczi Johanna, a KSH szakmai tanácsadója, a magyar időmérleg-kutatások szakértője és a világ legjelentősebb időmérlegtudósai mutatják be legfrissebb kutatási eredményeiket. A rendezvényt megtisztelik azok az előadók is, akik már az első budapesti, 1988-as IATUR-konferencián is részt vettek. Az idei, jubileumi esemény 140 vendég részvételével zajlik.

 

Az első időmérleg-vizsgálatok az 1960-as években indultak el. A nemzetközi összehasonlításra is alkalmas módszert 1963-ban Szalai Sándor és kutatócsoportja vezette be, később pedig az ő metódusa vált az időmérleg-felvétel klasszikus módszertanává. Az időmérleg-vizsgálatokban a KSH kezdetektől fogva kiemelkedő szerepet játszik. Hazánkban – ahogy számos más európai országban – tízévenként végeznek időmérleg-felvételt. Legutóbb 2009/2010-ben került sor ilyen típusú adatgyűjtésre, a következő, a 2020-as felvétel előkészítése pedig már folyamatban van.

 

Időmérleg 2010, interaktív grafikon

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu