Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2018.10.31.

Második Adat Világfórum

 

 

Az ENSZ által szervezett második Adat Világfórumot 2018. október 22-24-én tartották Dubaiban.
A világesemény a fenntartható fejlődési célok megvalósításának nyomon követéséhez kapcsolódóan összehozza a statisztikai információk előállítóit és felhasználóit, valamint a változások mérésével foglalkozó kiemelkedő szakembereket.
A három nap során több mint 100 előadó 85 szekcióban oszthatta meg gondolatait többek között az új adatforrások hasznosításáról, a finanszírozásról, a statisztikai kapacitás bővítéséről, az adatvédelemről és az adatok integrációjáról. Néhány szekcióban az SDG célok teljesülését támogató nemzetközi fejlesztési együttműködések különböző formáit mutatták be és ismertették az eddigi jó gyakorlatokat. A felszólalók között nemzeti statisztikai hivatalok vezetői, nemzetközi szervezetek vezető tisztségviselői, a magánszféra képviselői és az SDG célok elérését támogató vállalkozások képviselői is megtalálhatóak voltak. A KSH elnöke 3 szekcióban tartott előadást.

 

A nemzetközi rendezvény alkalmából ülésezett az új globális fenntartható fejlődési keretrendszer statisztikai partnerségi, együttműködési és kapacitás-bővítési magas szintű csoportja is, amely csoportnak Vukovich Gabriella 2015 óta társelnöke.

 

A Világfórum lehetőséget biztosított arra is, hogy Vukovich Gabriella és Ola Awad elnök asszony a KSH és a Palesztin Központi Statisztikai Hivatal között, illetve Vukovich Gabriella és Ariunzaya Ayush elnök a KSH és Mongólia Statisztikai Hivatala között együttműködési megállapodást írjon alá.”

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu