Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2019.03.28.

A Térstatisztikai Műhely alakuló ülése a KSH-ban

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a területi kutatásokkal foglalkozó egyetemi tanszékek, doktori iskolák, valamint kutatóintézetek részvételével 2019. március 21-én megalakult a Térstatisztikai Műhely. Célja a szakmai párbeszéd erősítése, továbbá a KSH és a kutatók közötti együttműködés elmélyítéséhez keret biztosítása. A KSH eddig 23 partnerintézménnyel írt alá együttműködési megállapodást, de nyitott a műhelyhez később csatlakozni szándékozó intézmények számára is.

 

Az alakuló ülésen résztvevőknek a KSH lehetőséget adott a területi kérdésekkel foglalkozó tevékenységei – ezen belül adataival, módszertanával, felméréseivel, kiadványaival kapcsolatos tapasztalatok – megvitatására, továbbá javaslatok feltevésére.

 

A Térstatisztikai Műhely tevékenységének legfontosabb területei:

  • A KSH területi kérdésekkel foglalkozó adataival, módszertanával, felméréseivel, kiadványaival kapcsolatos tapasztalatok megvitatása és javaslatok kidolgozása.
  • A KSH és az együttműködésben részt vevő intézményekben térstatisztikai kutatással foglalkozó műhelyek közötti kutatási együttműködések erősítése, azok átláthatóvá tétele.
  • Tájékoztatás és egyeztetés a KSH nemzetközi térstatisztikai tevékenységéről.
  • Közös kutatások és publikációs tevékenység elősegítése.
  • A KSH területi kérdésekkel foglalkozó folyóirataival (Területi Statisztika, Regional Statistics) kapcsolatos aktuális információk (tematikus számok, konferenciák stb.) megosztása, népszerűsítése.
  • A területi kérdésekkel foglalkozó egyetemi hallgatók számára diplomamunka készítéséhez szakmai támogatás.
  • A KSH és a Területi Statisztika című folyóirat által rendszeresen meghirdetendő Thirring Gusztáv kutatási pályázat népszerűsítése.
  • Konferenciák, előadások szervezése.
  • Gyakornoki programok indítása.

 

További információkról, valamint a csatlakozás módjáról dr. Tóth Géza, a Térstatisztikai Műhely vezetője ad felvilágosítást, a geza.toth@ksh.hu címen.

 

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu