Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2021.02.19.

Érezték az Erőt: neveztek, játszottak és győztek!

A virtuális térben zajlott a KSH által szervezett STAT WARS VII országos középiskolai statisztikai verseny döntője

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a korábbi évek hagyományait követve – a 2020/2021-es tanévben is versenyezni hívta a statisztika iránt érdeklődő középiskolai csapatokat. A STAT WARS elnevezésű versennyel a hivatal a statisztikai gondolkodásra, az ok-okozati összefüggések megtalálására helyezi a hangsúlyt, továbbá szeretné a diákok figyelmét ráirányítani a statisztikai jártasság és tudás fontosságára. A mostani verseny különlegessége, hogy a 2021. február 17-én megrendezett döntő a járványhelyzet miatt nem a megszokott helyszínen, a KSH székházában, hanem az online térben zajlott.

A Központi Statisztikai Hivatal immár hetedszer meghirdetett statisztikai versenyére szerte az országból mintegy 90 középiskolai csapat nevezett a 2020/2021-es tanévben. A két online fordulót követően a 9–10. évfolyamban a legjobb tíz, a 11. és magasabb évfolyamban pedig a legjobb hat csapat mérte össze statisztikai ismereteit az online megrendezett döntőn. A vetélkedőre Ajkáról, Berettyóújfaluból, Budapestről, Egerből, Érdről, Győrből, Makóról, Nyíradonyból, Szegedről és Zalaegerszegről kerültek a fináléba a csapatok.

A nap folyamán olyan játékos és gondolkodtató statisztikai feladatok megoldásában mérhették össze tudásukat a virtuális-térben a csapatok, mint a Családtörténet, az Időutazás, valamint a Szám-dal fesztivál.

A korosztályok dobogósai értékes nyereményben részesültek, emellett kategóriánként az első két helyezett csapat az Eurostat által meghirdetett statisztikai verseny európai fordulójában is megmérettetheti magát 2021 tavaszán.

A dobogós csapatok:

9–10. évfolyamos korosztály

  • I. helyezett: Budenz József Alapítványi Gimnázium „Quarantinák” csapata (Budapest)
  • II. helyezett: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szent István Közgazdasági Technikum és Kollégium „Okoskák” csapata (Budapest)
  • III. helyezett: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium „Agymenők” csapata (Eger)

11. és magasabb évfolyamos korosztály

  • I. helyezett: Győri Szakképzési Centrum Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum „Barosstatic 2.0” csapata (Győr)
  • II. helyezett: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Technikum „Zsivány négyes” csapata (Zalaegerszeg)
  • III. helyezett: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Keleti Károly Közgazdasági Technikum „Lapos föld hívők" csapata (Budapest)

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu