Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2023.07.17.

Pályázat statisztikatörténeti tanulmányok írására

Felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak hirdet statisztikatörténeti tanulmányok írására pályázatot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a Csányi Alapítvány, a Magyar Statisztikai Társaság (MST) és a Honismereti Szövetség. A pályázat apropója dr. Buday László pécsi születésű statisztikus, egyetemi tanár, a KSH korábbi igazgatója és az MST első elnöke születésének 150. évfordulója. A pályázat első három helyezettje pénzjutalomban részesül.

Dr. Buday László pécsi születésű statisztikus, egyetemi tanár, a KSH korábbi igazgatója és az MST első elnöke születésének 150. évfordulója alkalmából közös pályázatot hirdet statisztikatörténeti tanulmányok írására a KSH, a Csányi Alapítvány, az MST és a Honismereti Szövetség. A pályázaton felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók vehetnek részt.

A pályázóktól az alábbi témakörök egyikében várnak írásokat:

  1. Konkrét statisztikai kutatómunka a korszakra vonatkozóan (statisztikai elemzés az 1867–1918 közötti dualista időszakra vonatkozóan; országos vagy helyi statisztikai adatok, illetve társadalmi és/vagy gazdasági folyamatok statisztikai elemzése az 1920-as, 1930-as évekből).
  2. Módszertani pályamunka a KSH korábbi, illetve jelenlegi tevékenységére, adatgyűjtéseire és történetére vonatkozóan 1867-től napjainkig.
  3. Egy történelmi jellegű pályamunka keretében Buday László életének és munkásságának bemutatása vagy egy konkrét művének ismertetése.

A pályázatok beérkezési határideje: 2023. szeptember 15. A kiírók a pályázat eredményét 2023. október 15-én teszik közzé honlapjaikon. A díjátadó ünnepségre 2023. október 27-én, egy emlékkonferencia keretében kerül sor Pécsett, dr. Buday László szülőházában (ma a Csányi Alapítvány közösségi háza). A pályázat első három helyezettje 100, 75, illetve 50 ezer forintos pénzjutalomban részesül.

A pályázat részletei:

Pályázati felhívás (PDF, 274 KB)
A pályázatok formai követelményei (PDF, 128 KB)
Forrásjegyzék a pályamunkák elkészítéséhez (PDF, 128 KB)
Adatkezelési tájékoztató (PDF, 146 KB)
Adatkezelési nyilatkozat (DOCX, 14 KB)
Dr. Buday László 1873. október 27-én született. Joghallgató korában az Ország-Világ segédszerkesztője és a Fővárosi Lapok munkatársa volt. A KSH-ban 1896-ban kezdte pályáját. 1914–1920 között annak igazgatója, 1920-tól haláláig a Királyi József Műegyetem (ma Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) statisztikai tanszékének vezetője volt. 1922-ben vezető szerepet játszott a Magyar Statisztikai Társaság megalapításában, és annak első elnökeként kezdeti működésében is. Népesedési, gazdaságstatisztikai és elméleti kérdésekkel foglalkozott, hozzájárulva a Trianon utáni Magyarország gazdasági, statisztikai és tudományos fejlődéséhez.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu