Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2012.06.01.

A népszámlálási adatgyűjtő rendszer adatbázisának megsemmisítése

 

Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly termében június 1-jén 11 óra 40 perckor Vukovich Gabriella, a KSH elnöke, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének jelenlétében az „enter” gomb megnyomásával megindította egy adatbázis-törlési folyamat „logikai” részét. A törléssel lezárult a 2011. évi népszámlálás informatikai munkálatainak egy fejezete. Arra a részére került pont, amelyik 2011. szeptember 1-je és 2012. május 31-e között „adatgyűjtő rendszer” elnevezéssel lehetővé tette az adatszolgáltatók elérését, az elektronikus kérdőívek gyűjtését (870 ezer címről), továbbá segítette 12 ezer közreműködő napi munkáját a népszámlálási terepmunka során, gondoskodott a lebonyolítás felügyeletéről, a laprevízióról, fogadta a helyzetjelentéseket – és alapjául szolgált a népszámlálás előzetes eredményeinek összeállításához. A rendszert az IQSYS Zrt. működtette, a KSH-val 2011. áprilisában létrejött megállapodásnak megfelelően.

 

Az adatgyűjtő rendszer május 31-ével teljesítette küldetését, a népszámlálás adatbázisának egésze a KSH saját informatikai rendszerébe került, ahol az adatvédelmi előírások szigorú betartásával tárolják, illetve feldolgozzák a cenzus eredményeit. Péterfalvi Attila elmondása szerint sem a népszámlálás folyamán, sem azt követően adatvédelmi panasz nem merült fel, csupán egy-két konzultációs jellegű kérdés adódott. Előremutatónak nevezte a KSH és az adatvédelem közötti együttműködést, amit Vukovich Gabriella azzal egészített ki, hogy ehhez hasonlóképpen kedvezőnek bizonyultak a KSH és a civil szervezetek, illetve a rendőrség közötti együttműködési megállapodások.

 

Péterfalvi Attila azt az „enter” gombot nyomta meg, amellyel megkezdődött az adatgyűjtő rendszer adatbázisának fizikai megsemmisítése. Az adatvédelem feladata ezzel természetesen nem ért véget, a hatóság továbbra is figyelemmel kíséri a KSH munkáját, megkülönböztetett figyelmet fordítva a népszámlálási adatok feldolgozására. Az informatikai műveletek – adatbázis törlés, szerver tisztítás –, után az érintett felek hivatalos Jegyzőkönyv és Nyilatkozat aláírásával igazolták a feladat elvégzését és garantálják az adatvédelmi előírásoknak megfelelő eljárást.

 

Kérdésekre válaszolva Vukovich Gabriella elmondta: az alulszámlálás nem volt jellemző a tavalyi cenzusra, durva becslés szerint 2 százalék alatt lehet azok aránya, akik nem vettek részt a népszámlálásban. Elmondta még: némi késéssel elindult és felgyorsult az adatrögzítés, így jövő tavasszal napvilágot láthatnak a végleges adatok. Tájékoztatott arról is, hogy soron kívüli mintavétellel nyár végére sor kerül az előzetes adatoknál részletesebb, elemzésre alkalmas közlésre a 2011. évi népszámlálásról.

 

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu