Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2012.09.28.

A nemzedékváltásért a mezőgazdaságban

 

Az agráriumban tevékenykedő fiatal gazdák helyzetének és vélekedéseinek felmérésére a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) a KSH, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium bevonásával közös kutatást indít – hangzott el a minisztérium sajtótájékoztatóján 2012. szeptember 27-én.

 

Magyarországon a gazdálkodók átlagéletkora 56 esztendő, vagyis az agráriumban tevékenykedő népesség az elöregedés jeleit mutatja – hívta fel a figyelmet Laczka Éva, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese a Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett sajtótájékoztatón. A jelenség indokolja a fiatal nemzedék helyzetének iránti megkülönböztetett érdeklődést.
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár áttekintette a fiatal gazdákat segítő programok, pályázatok alakulását 2007-től az idén augusztus derekán zárult utolsó kiírásig. Előretekintve elmondta: javában zajlik az unió közös agrárpolitikájának tervezése a 2014-2020 közötti időszakra. Ezeken a megbeszéléseken egyértelművé vált, hogy erősödni a fiatal gazdálkodók támogatása. Valószínű, hogy a hagyományos vidékfejlesztési támogatásokon kívül, a közvetlen támogatásoknál is megjelenik majd a fiatal (40 év alatti) gazdák támogatása. Mindez azzal is jár, hogy a támogatások elnyerése fokozott információigényeket támaszt, így a tárca számít a KSH segítségére, aminek révén elérhető célok tűzhetők ki.
Czerván György szavaihoz csatlakozva Laczka Éva elmondta, hogy az agrárstatisztika az EU legkidolgozottabb adatgyűjtési rendszere, gerincét a tízévenként kötelezően végrehajtott gazdaságszerkezeti összeírások alkotják. Magyarországon utoljára 2010-ben tartottak ilyen felvételt. Adatai valóságos kincsestárat képviselnek, amelynek kiaknázására a KSH és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége között idén júniusban kötött együttműködési keretmegállapodás „történelmi fordulattal” kecsegtet. Az együttműködés egyre konkrétabb formákat ölt: az a döntés született, hogy a KSH és az AGRYA közösen feltárják a gazdaságszerkezeti összeírás adatbázisában az ifjabb korosztályhoz tartozók helyzetét, jellemzőit, és az elemzést közzéteszik. Laczka Éva reményei szerint ezzel új színt visznek az elemzésekbe, hiszen olyanok is részt vesznek a munkában, akik együtt élnek az agráriummal.
A KSH, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az AGRYA együttműködésének másik pontja egy felmérés, amely a fiatal gazdákat keresi meg, hogy szubjektív véleményüket tudakolja – beruházási, fejlesztési terveikről, jövedelmi helyzetük megítéléséről. Célja, hogy segítse a döntéshozókat a tervezés kezdeti időszakában. A kérdőív 36 nyitott kérdésből áll, kitöltése öt percnél több időt nem vesz igénybe, és kizárólag elektronikus úton válaszolható meg 2012. október 31-ig.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu