NyitóoldalSajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2014.09.09.

Sajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2014.09.09.

Nyílt napok a Központi Statisztikai Hivatalban

 

2014. szeptember 20–21-én megnyitja kapuit a „Statisztika Palota,” a Központi Statisztikai Hivatal székháza a Kulturális Örökség Napok rendezvény keretében. A Keleti Károly u. 5–7. szám alatt álló székház különlegessége, hogy egyike annak a kevés épületnek, amit ma is eredeti, tervezéskori céljára használnak. Az önálló statisztikai hivatal gondolata már 1844-ben felmerült, a kezdeményezést azonban magával sodorta a történelem. A KSH alapítására végül 1867-ben került sor. A historizáló stílusú székház pedig Czigler Győző tervei alapján végül 1898-ban készült el.

 

A látogatóink az épület bejárása során egyebek között bepillanthatnak az elnök dolgozószobájába, és betekintést nyerhetnek az utolsó pillanatig titkos GDP- adatok közzétételébe. Az intézmény 850 ezer kiadványt őrző könyvtára is szélesre tárja kapuit.

 

A hétvége során statisztikai érdekességek bemutatója várja a látogatóinkat, melyben külön szekciót szentelünk az I. világháborúnak, kitörésének 100. évfordulója alkalmából, valamint 10 éves uniós tagságunknak. Nyomozós játék keretében az érdeklődők egy, a statisztikai adatok között meghúzódó rejtélyt is kideríthetnek. Bárki kipróbálhatja vizualizációs technikáinkat, és néhány percig statisztikussá válhat. Ezeken kívül lesz játéksarok és kedvezményes könyvvásár, továbbá „vény nélkül kapható adatokat” is kiválthatnak a látogatók.

 

A könyvtár látogatói megismerkedhetnek az olvasótermekkel, a mozgatható könyvespolcokkal teli tömörraktárral és a patinás főigazgatói irodával; régi térképeket és hajdan titkosnak minősített kiadványokat böngészhetnek; továbbá élhetnek a kedvezményes beiratkozás lehetőségével. A kisebbek gyerekkönyvekkel, kifestőkkel és könyvjelző-készítéssel tölthetik az idejüket.

 

Nyitva tartás: 2014. szeptember 20–21. szombat és vasárnap 9–15 óra

Épületséta: mindkét napon fél óránként: az első séta 9 órakor, az utolsó 14 órakor indul

Angol nyelvű séta: mindkét napon 14 óra 15 perckor indul

A séták időtartama hozzávetőleg egy óra. Az egyes időpontokban 30 fős csoportokat indítunk. A honlapunkon előzetesen regisztrálók előnyt élveznek.

 

Elérhetőség

További felvilágosítás: tajekoztatas@ksh.hu

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 
   
 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu