NyitóoldalSajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2014.09.23.

Sajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2014.09.23.

KSH Nyílt Napok 2014

 

413 látogató 33 épületséta során nyert bepillantást a „számok világába.” Ez a mérlege a Központi Statisztikai Hivatalban megrendezett Nyílt Napoknak, amelyet a Kulturális Örökség Napjai programsorozat keretében rendezett a Központi Statisztikai Hivatal 2014. szeptember 19—21-én.

 

Pénteken öt középiskola és két felsőoktatási intézmény 203 diákja, valamint 13 kísérő tanára ismerhette meg a hivatalt épületséták során, mialatt a szakmai programokon a közönség a Nagy háborúról, valamint a statisztika és a meteorológia kapcsolatáról hallgathatott pódiumbeszélgetéseket.

 

A hétvégén mindenki számára megnyíltak a KSH kapui. 22 magyar és 2 angol nyelvű séta során összesen csaknem 200 látogató ismerhette meg a Czigler Győző által tervezett Keleti Károly utcai épületet. Az érdeklődők egyebek között betekinthettek a KSH elnökének szobájába, a sajtószobába, a kutatószobába és a könyvtár nyilvánosság elől elzárt részeibe is. Statisztikai kuriózumokat felvonultató plakátkiállítást és vetítést tekinthettek meg az I. világháborúról és a 10 éves uniós tagságról. Emellett bepillantást nyerhettek a statisztikusok mindennapjaiba, számos fejtörőben, valamint egy 100 éves bűntény feltárásában is kipróbálhatták magukat.

 

 
   
 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu