Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2017.12.05.

Huszonöt éve küldték el az első sms-t, ma már negyedévente csaknem félmilliárd szöveges üzenetet váltunk

 

„Boldog karácsonyt” – ez állt abban a rövid szöveges üzenetben, amit 1992. december 3-án egy 22 éves programozó, Neil Papworth küldött el kollégájának, Richard Jarvisnak. Éppen negyedszázada, hogy a „short message service” megjelenése forradalmasította az infokommunikációt – ma pedig már elképzelni sem tudjuk az életünket a szöveges üzenetküldő rendszerek használata nélkül.

 

Neil Papworth első sms-ének címzettje Richard Jarvis, a Vodafone akkori igazgatója volt, és bár Papworth még számítógépről küldte a rövid szöveges üzenetét, Jarvis már a mobilkészülékén fogadta azt. Az első sms-ek terjedelme korlátozott volt: eredetileg csak 160 karakter fért egy üzenetbe, és a szöveges üzenetek érkezését kezdetben hangjelzés sem kísérte – ezt a kényelmi funkciót csak 1993-ban építették bele a rendszerbe.

 

Az sms és a ma már ennél is népszerűbb adatalapú szöveges üzenetküldő rendszerek azóta jelentősen átformálták a mindennapjainkat és a kommunikációnkat is.

 

 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2017 harmadik negyedévében 477 millió sms-t küldtünk el, míg az mms-ek száma ugyanebben az időszakban 6,2 millióra emelkedett – az előbbi 4,7, az utóbbi 16%-kal haladta meg az előző év ugyanezen időszakának adatait. 2017 harmadik negyedévében a mobil adatforgalom 85%-kal, összesen 39 ezer terabyte-ra nőtt.

 

További infokommunikációval kapcsolatos adatok a Távközlés, internet, televízió-szolgáltatás 2017. III. negyedév című kiadványában érhetőek el.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu