Fenntartható fejlődési célok

Fő indikátor piktogramja

Az országokon belüli és az országok közötti egyenlőtlenségek csökkentése

Önfoglalkoztatók – atipikus foglalkoztatás

2002 óta
2017 óta
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként
Az önfoglalkoztatók aránya Magyarországon továbbra is az uniós átlag alatt van.
A részmunkaidős foglalkoztatás elterjedtsége az elmúlt években Magyarországon, illetve az Európai Unió valamennyi tagországában lényegében nem változott.
Definíciók
Relevancia
Elemzés
Nemzetközi kitekintés
STADAT-táblák

Definíciók

Atipikusnak tekintjük a munkavégzésnek azokat a formáit, amelyek eltérnek a szokásostól. Szokásosnak tekinthető a teljes munkaidőben, határozatlan időre szóló szerződéssel, alkalmazottként történő foglalkoztatás. E definícióból kiindulva – és kiegészítve más, rendhagyó keretek között történő foglalkoztatási típusokkal – jelen elemzésünkben atipikus foglalkoztatási formaként kezeljük a következő kategóriákat: a) önfoglalkoztatók: nem alkalmazottak (egyéni vállalkozók és társas vállalkozások dolgozó tagjai, segítő családtagok, szövetkezeti tagok); b) részmunkaidőben dolgozók: akik önbevallás alapján részmunkaidő-ben dolgoznak; c) határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak: azon alkalmazottak, akik munkavégzésre történő szerződéses megbízatása meghatározott időszakra szól.

Relevancia

Amennyiben az atipikus foglalkoztatási formák – a munkahelyteremtés és a megfelelő munkakörülmények biztosítása mellett – az adott ország gazdaságszerkezeti sajátosságaihoz megfelelően igazodnak, akkor elősegíthetik a foglalkoztatottság és a versenyképesség együttes növelését, ezért több uniós kezdeményezés támogatja ezek elterjedését. A foglalkoztatottság növelését a fenntartható fejlődés egyik fontos társadalmi alapkövének tartják.

Elemzés

Az atipikus foglalkoztatás Magyarországon legelterjedtebb formája az önfoglalkoztatás. A nem alkalmazottként foglalkoztatottak rugalmasabban kapcsolódnak a munkaerőpiachoz, ezért státuszuk bizonytalanabb, mint a kiszámíthatóbb helyzetet jelentő alkalmazotti viszony. Az egyéni vagy társas vállalkozói státusz meghatározó, de nem tudja megtörni az alkalmazotti formában történő foglalkoztatás stabil, 85% feletti arányát.

Az önfoglalkoztatók aránya az elmúlt két évtizedben – a 2004. és a 2009. évi átmeneti növekedés ellenére – 2018-ig fokozatosan csökkent, az ezredfordulót jellemző 15,1%-os arány 2018-ban már csak 9,9% volt. Ezt követően 2019-ben 10,3%-ra nőtt. A nem alkalmazottként végzett munka – az unió valamennyi tagországához hasonlóan Magyarországon is – a férfiak körében magasabb. A férfi önfoglalkoztatók aránya a 2004. évi 17,7%-ról 2019-re 12,4%-ra, a nőké a 10,2%-ról 7,7%-ra csökkent. Ezen belül a nemek közötti eltérés is mérséklődött, 7,5 százalékpontról 4,6-re.

A határozott idejű foglalkoztatás a munkáltató szempontjából kevesebb kötöttséggel jár, a munkavállalók számára azonban kevésbé kívánatos foglalkoztatási mód, bár javítja a munkaerőpiac rugalmasságát. Ezt jól tükrözik a 2010. évi adatok, amikor is a válság hatására jelentősen megnövekedett a határozott idejű szerződéssel dolgozók aránya. Ebben az alkalmi munkavállalás és a közfoglalkoztatás előtérbe kerülése, valamint a munkaerőpiaci mozgások, a be- és a kiáramlás dinamikusabbá válása is szerepet játszott.

Magyarországon egyre nagyobb a határozott idejű szerződéssel alkalmazottak aránya. 2000-ben 7,1%-uk dolgozott így, majd némi növekedés után az évtized közepén, 2004–2006 között az ezredfordulós szint alá csökkent az arányuk, 2007-et követően tendenciájában ismét emelkedett, 2015-ben az alkalmazottak 11,4%-a rendelkezett határozott idejű szerződéssel, ezt követően 2019-re a válság előtti szintre, 6,6%-ra esett vissza. A 2012 és 2015 közötti növekedésben a közfoglalkoztatás minden korábbinál magasabb mértékű bővítésének is szerepe volt. Míg 2012-ben a határozott idejű szerződéssel alkalmazottak 22%-a dolgozott közfoglalkoztatottként, addig 2016-ban már 58%-uk. A közfoglalkoztatásban dolgozók számának csökkenése következtében ez az arány 2019-re 42%-ra mérséklődött. A tendencia mindkét nem esetében hasonlóan alakult. A határozott idejű szerződéssel alkalmazottak aránya 2015-ig a férfiak körében általában 1-2 százalékponttal magasabb volt. Az elmúlt négy évben ez a tendencia megfordult, ami többek között a közfoglalkoztatásban résztvevő nők arányának a növekedésével magyarázható.

A munkaidő rugalmassá tétele – részben a munkaidő újrafelosztásával és rövidebbé válásával – a munkanélküliség kezelésének hatékony eszköze lehet. A részmunkaidős foglalkoztatás aránya Magyarországon nagyon alacsony. Ennek egyik oka az, hogy a munkáltatók a teljes munkaidőben történő foglalkoztatást részesítik előnyben, a másik, hogy a megélhetési költségek gyakran magasabbak, mint a részmunkaidőben elérhető bér. Ezért sok munkavállaló számára megélhetési kényszer a teljes munkaidős munkavállalás. 2000 és 2007 között a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya alig változott, jellemzően 4% alatt maradt. 2008-tól a globális gazdasági válságra adott munkaerőpiaci válaszok közül az egyik az volt, hogy a teljes munkaidős szerződések egy részét részmunkaidőssé módosították azok a vállalkozások, amelyek átmeneti piaci nehézségekkel küzdöttek. Részben ennek következtében kezdett emelkedni a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, ami 2011-ben 6% fölé emelkedett. Bár számuk ezt követően nem emelkedett tovább, a foglalkoztatottak számának 2012-ben kezdődő folyamatos növekedésének következményeként arányuk 2019-ben 4,4%-ra csökkent.

A nők közül közel kétszer annyian választják a részmunkaidős foglalkoztatást, mivel számukra a gyermekgondozási teendők, illetve egyéb családi kötöttségek mellett gyakran csak az ilyen típusú munkavállalás jelenthet lehetőséget a jövedelemszerzésre, karrierépítésre. 2008-ig, a válság kitöréséig a nők körében a részmunkaidősök aránya 6% alatt maradt, 2009 és 2012 között emelkedett, majd 2019-re 6,8%-ra mérséklődött.

Nemzetközi kitekintés

Az Európai Unió valamennyi tagországában az alkalmazotti státusz tekinthető tipikus foglalkozási viszonynak. Az atipikus formához sorolandó önfoglalkoztatók aránya 2019-ben az EU-28 átlagában 14,3% volt, és az országok többségében is 10–16% közé esett. Az Európai Unióban a legelterjedtebb atipikus munkavégzési forma a részmunkaidős foglalkoztatás. Ennek megfelelően 2019-ben csaknem minden ötödik munkavállaló nyilatkozott úgy, hogy munkáját részmunkaidősnek tekinti. Magyarországon arányuk 4,4% volt. Míg az önfoglalkoztatás a férfiakra, addig a részmunkaidős foglalkoztatás az összes tagországban a nőkre jellemzőbb inkább. Az EU-28-ban száz munkavállaló közül a nők körében 31,3 a férfiak körében 8,7 tekinti munkáját részmunkaidősnek. Az unión belül a legkevésbé elterjedt atipikus foglalkoztatási forma a határozott idejű munkaszerződéssel történő alkalmazás. Az EU-28-ban az alkalmazottak mindössze 13,6%-át alkalmazzák előre meghatározott, hosszabb-rövidebb időre szóló szerződéssel, legnagyobb arányban Spanyolországban (26,3%), a legkevésbé Romániában (1,4%).

A kiadvány adatai 2020. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak, a frissebb adatokért kérjük keressék fel a mutatóknál megjelölt STADAT linkeket, a kézirat lezárását követő frissítések ott érhetők el.
A mutatóknál alkalmazott módszertan szerinti (2021 előtti) STADAT táblák itt érhetők el: https://www.ksh.hu/stadat_archive