Fenntartható fejlődési célok

Fő indikátor piktogramja

Az éhezés megszüntetése, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás megteremtése, valamint a fenntartható mezőgazdaság támogatása

1990 óta
2012 óta
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként
Magyarországon a mesterséges felszínek aránya évről évre növekszik, míg a művelés alatt álló szántók területe 2021-ben 12%-kal kisebb volt az 1990-es értéknél.
Az ország területének több mint 54%-án mezőgazdasági művelés folyik.
Definíciók
Relevancia
Elemzés
Nemzetközi kitekintés
STADAT-táblák

Definíciók

Biológiailag inaktívnak tekintjük a beépített területeket, valamint a szántók területét. Itt a teljes növényi borítottság a kialakítás, illetve a művelési mód miatt nem valósulhat meg. Mezőgazdasági terület a használt szántó, a konyhakert, a gyümölcsös, a szőlő és a gyep művelési ágak összessége. A művelés alól kivett területek magukban foglalják a felhagyott művelésű mezőgazdasági területeket, valamint az épületek, utak, udvarok, díszkertek, víztározók stb. területét bel- és külterületen. Építési terület alatt az építés alatt álló, a földmunka által érintett, illetve azon területeket értjük, ahol föld-, illetve kőzetkitermelés folyik.

Relevancia

A beépített területek, belterületek nagyságának növekedése szinte visszafordíthatatlan folyamat, a földfelszín tartós lezárását és az ökoszisztémák fragmentálódását, széttöredezését okozza, veszélyt jelent az élőhelyekre és a biodiverzitásra. Mesterséges területek létrehozása esetén a víz körforgásában zavar keletkezhet: a lezárt földfelszín nem tudja a csapadékot magába szívni, a víz nagy mennyiségben elfolyik róla, ezáltal máshol talajeróziót, illetve városi területeken jelentős csapadék esetén villámárvizet okozhat. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentése (2013–2014) szerint az ökológiailag inaktív szántók aránya kedvezőtlenül nagy a mezőgazdasági területeken belül.

Elemzés

A lakott területek kiterjedése Magyarországon 1990 és 2018 között lineárisan, összesen 8,4%-kal növekedett, de összefüggő településszerkezet helyett a felszínt lényegesen nagyobb arányban borítják zöldfelületekkel tarkított városrészek. Hasonló volumenű növekedés figyelhető meg az út- és vasúthálózatok kiterjedésében is, az e célra bevont több mint 14 ezer hektáros terület egy jelentős része az ezredforduló után épült autópályák igényét elégítette ki. A rendszerváltást követően 15 év alatt országosan hatszorosára nőtt az építési területek nagysága is, ugyanakkor 2018-ban már csak az 1990-es érték háromszorosát mérték. 2012 és 2018 között a legnagyobb arányban az összefüggő településszerkezet és az ipari vagy kereskedelmi területek alkotta mesterséges felszín növekedett (17, illetve 16%-kal). A 2000 óta stagnáló nagyságú összefüggő településszerkezetre az ingatlanpiaci fellendülés és a lakásépítések számának növekedése is hatással volt. Az ipari és a kereskedelmi kategóriába sorolt területek nagysága folyamatosan növekedett, közel másfélszerese a 1990-ben mért értéknek. Az ezredforduló óta folyamatos csökkenés figyelhető meg a lerakóhelyek és a meddő-hányók területében, míg a nyersanyag-kitermelés 2000 és 2006 közötti jelentős térnyerését 2012 és 2018 között kisebb visszaszorulás jellemzi. A mesterséges felszín legnagyobb részét, mintegy háromnegyedét a nem összefüggő településszerkezet alkotja, amely az utóbbi 6 év során érdemben nem változott. 2021-ben az ország területének több mint 54%-át kitevő mezőgazdasági terület, melynek 82%-a, vagyis 4 millió 143 ezer hektár szántóterületként van hasznosítva. A mezőgazdasági területet alkotó szántó, konyhakert, szőlő, gyümölcsös és gyep művelési ágak aránya az utóbbi tíz évben kismértékben változott. Ez a kiöregedett szőlők és a nem művelt konyhakertek kivonásával, valamint a felhagyott vagy éppen feltört gyepterületekkel magyarázható. A szántó vetésszerkezetében a gabonafélék aránya csökkent, az ipari növényeké, a takarmánynövényeké és a zöldségféléké nőtt. A gyümölcsfajok esetében az alma részaránya kisebb, a dióé, a kajszié és a bodzáé nagyobb lett a teljes gyümölcsösterülethez viszonyítva. 2010-ben még a gyümölcsösterület 37%-án almát termesztettek, ez 2020-ra 31%-ra csökkent. Az országos adatok jelentős regionális különbségeket takarnak. A gyümölcsös- és szőlőterületek több mint harmada Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Bács-Kiskun megyében helyezkedik el. Míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területének 38%-án gyümölcsöt termesztenek, addig ez az arány Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyékben mindössze 1,4 -1,6% között van. A két alföldi régióban a legmagasabb viszont a mezőgazdasági terület teljes területen belüli aránya: itt található a szántó- és gyepterületek közel 47%-a. Nagy kiterjedésű gyepterületek jellemzik a hagyományosan külterjes állattenyésztésre is berendezkedett Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyét, míg szántóföldi növénytermesztés szempontjából meghatározó Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye. Adott megye területéhez viszonyítva Békés esetében a legnagyobb a mezőgazdasági termőterület aránya, a földek közel 80%-át valamilyen mezőgazdasági célra használják, valamint itt művelik az ország összes szántóterületének majdnem 10%-át. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a gyümölcsös mellett a konyhakerti területek tekintetében is az élen jár, mivel az összes konyhakerti terület közel negyede itt található.

Nemzetközi kitekintés

2018-ban a LUCAS-felmérés (Land Use/Cover Area frame Statistical survey) keretében az Európai Unió 28 országára kiterjedően ismételten felmérték a felszínborítottságot és a földhasználatot. A 2018-as felmérés eredményei alapján az EU területének több mint 44%-át erdők és egyéb fás területek, negyedét szántó, ötödét füves területek alkotják. A beépített és egyéb mesterséges területek aránya adott ország területéhez viszonyítva Máltán a legmagasabb (29,9%), Finnországban pedig a legalacsonyabb (1,4%). Magyarországon a LUCAS-felmérés alapján ez a mutató 6,48%, valamivel több, mint az EU28 átlaga (5,05%).

A kiadvány adatai 2021. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak, a frissebb adatokért kérjük keressék fel a mutatóknál megjelölt STADAT linkeket, a kézirat lezárását követő frissítések ott érhetők el.
A mutatóknál alkalmazott módszertan szerinti (2021 előtti) STADAT táblák itt érhetők el: https://www.ksh.hu/stadat_archive