Ugrás a tartalomhoz

STAT WARS UNI 2023 – Országos statisztikai verseny felsőoktatásban tanulók számára


Immár hatodik alkalommal kerül meghirdetésre a felsőoktatásban tanulók számára a Stat Wars Uni országos statisztikai verseny, amelyet ezúttal a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közösen szervez. A verseny zsűrizésében neves hazai egyetemek oktatói, illetve a KSH és az MNB szakemberei vesznek részt. A verseny célja a statisztikai jártasság fontosságának hangsúlyozása, a statisztikatudomány népszerűsítése a felsőoktatásban részt vevő hallgatók körében, valamint a szakmai kiválóságok és tehetségek díjazása.

Idén először két kategóriában is indulhatnak a csapatok: BA/BSc-, valamint MA/MSc-hallgatók tehetik próbára statisztikai tudásukat. A három online fordulóból és egy személyes döntőből álló megmérettetésre maximum 3 fős, nappali és levelező tagozaton, alap- vagy mesterképzésben tanuló hallgatókból álló csapatok jelentkezését várja a KSH és az MNB.

A versenyben részt vevő hallgatók gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozása és megjelenítése terén mérhetik össze tudásukat. A részvétel feltétele a statisztikai alapismeretek megléte. A feladatmegoldásokat a legrangosabb hazai egyetemek oktatóiból, illetve a KSH és az MNB szakembereiből álló zsűri értékeli.

Az online fordulókat követően a legjobbak a KSH székházában megrendezendő döntőben küzdhetnek meg egymással. A döntőbe mindkét kategóriában a legmagasabb pontszámot elérő 5-5 csapat jut tovább, közülük kerül ki a 3-3 dobogós.


Időbeli ütemezés

Nevezési határidő: 2023. október 15.
1. online forduló: 2023. október 16 – 20.
2. online forduló: 2023. október 27 – november 10.
3. online forduló: 2023. november 13 – 24.
Döntő (jelenléti): 2023. december 11.

Nyeremény:

A december 11-ei országos döntőnek a KSH történelmi főépülete, a „Statisztikai Palota” ad otthont. A döntőben dobogós helyezést elérő csapatok az alábbi bruttó nyereményösszegekben részesülnek úgy, hogy az egyes helyezések után járó pénznyeremény összege a csapattagok között egyenlő arányban kerül felosztásra és kifizetésre:

1. helyezett csapatok: 900 000 forint
2. helyezett csapatok: 600 000 forint
3. helyezett csapatok: 450 000 forint

A pénznyeremények kifizetésére – az MNB által – a verseny eredményhirdetését követő 30 napon belül kerül sor.

A verseny fővédnökei a KSH és az MNB.


Szakmai partnereink

  • Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar
  • Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar
  • Budapesti Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
  • Budapesti Metropolitan Egyetem
  • Károli Gáspár Református Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Regionális Tudományi Tanszék
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Empirikus Tanulmányok Intézete, Statisztika Tanszék
  • Miskolci Egyetem, Üzleti Statisztika és Előrejelzési Tanszék
  • Neumann János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar – Kecskemét
  • Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar
  • Pannon Egyetem, Georgikon Kar
  • Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar

A jelentkezés menete

A versenyre maximum 3 fős, BA/BSc- vagy MA/MSc-hallgatókból álló csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok 3+1 fordulóban versenyeznek majd egymással.

Minden BA/BSc-s vagy MA/MSc-s csapat egy választott csapatnévvel, a tagjainak felsorolásával és a felsőoktatási intézmény (név, kar, szak, tagozat, évfolyam) megnevezésével jelentkezhet az alábbi űrlap kitöltésével. Az egyes fordulók feladatainak javítása anonim módon történik, ezért kérjük, hogy a csapatok olyan nevet válasszanak, amelyből a versenyzők kiléte vagy felsőoktatási intézménye nem követhető vissza.

Nevezési díj nincs.

››› Versenyfelhívás ‹‹‹


››› Jelentkezési lap ‹‹‹