Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2017.09.21.

 

Második alkalommal rendezi meg az Európai Unió legjelentősebb statisztikai konferenciáját a Központi Statisztikai Hivatal

 

 

Szeptember 20-21-én Budapesten ülésezik az Európai Unió első számú statisztikai fóruma, a DGINS 2017 konferencia. Az esemény házigazdája a Központi Statisztikai Hivatal. A DGINS (Directeurs Généraux des Instituts Nationaux de Statistique) résztvevői az Európai Statisztikai Rendszer (ESR) tagjai: az Európai Unió nemzeti statisztikai hivatalainak elnökei, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA), valamint az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága és az OECD képviselői.

 

Az idei évben a tanácskozás homlokterében a nemzetközi vándorlás statisztikai vonatkozásai állnak – ezen a területen ugyanis a statisztikai adatgyűjtés, valamint azok feldolgozásának módszertana, illetve a komplex statisztikai analízis terén egyaránt jelentős fejlesztésekre van szükség. A konferencia célja, hogy ezekre a problémákra tudományos, módszertani és gyakorlati szempontból egyaránt alkalmas megoldásokat találjon.

 

A DGINS több évtizedes múltra tekint vissza: az első konferenciát 1953-ban Luxemburgban tartották, azóta pedig minden évben megrendezik az uniós tagállamok valamelyikében. Az idei esemény körülbelül 120 vendég részvételével zajlik.

 

A DGINS céljairól és feladatairól az Európai Unió statisztikai programbizottsága 2000 novemberében rendelkezett. Eszerint a DGINS legfontosabb céljai a következők:

  • a statisztikai tevékenység stratégiai feladatainak meghatározása és megvitatása,
  • az Európai Statisztikai Rendszeren belüli aktualitások azonosítása és napirendre vétele,
  • a rendező ország statisztikai rendszerének bemutatása.

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu