Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2020.10.28.

Megjelent a Demográfiai évkönyv, 2019

A Központi Statisztikai Hivatal a népességre, a népesedésre vonatkozó 2019. évi információit teszi közzé a most megjelent Demográfiai évkönyv, 2019 című kiadványában. Az érdeklődők részletes adatokat kapnak a népesség számáról, összetételéről, a házasságkötések, a bejegyzett élettársi kapcsolatok, a válások, a születések, a magzati veszteségek, a halálozások és a halálokok számának alakulásáról, valamint a belföldi és a nemzetközi vándorlások jellemzőiről. Az évkönyv nemzetközi adatai lehetőséget nyújtanak az országok közötti összehasonlításokra. A főbb demográfiai mutatókat interaktív grafikonok, térképek, korfák is szemléltetik.

Az évkönyvbe belelapozva látható, hogy 2020. január 1-jén 9 millió 770 ezer fő élt hazánkban, héttizedük városban. 92,5 ezren még nem töltötték be első évüket, a legalább 90 évesek száma pedig 65,2 ezer fő volt. 2019-ben több mint 65 ezer házasságot kötöttek, a házasságok mérlege négy évtized után először volt pozitív, mivel közel 5 ezerrel több új jött létre, mint ahány megszűnt. A 2019-ben házasságra lépő párok közel háromnegyede első alkalommal mondta ki a boldogító igent. A nők átlagosan 30,1, a férfiak 32,8 évesen házasodtak először.

Az évkönyvből az is kiderül, hogy Magyarországon tavaly 46,0 ezer kisfiú és 43,2 ezer kislány látta meg a napvilágot. Naponta átlagosan 244-en születtek, január 1-jén 162-en, december 24-én pedig 178-an. Az újszülöttek négyötöde első vagy második gyermek.

2019-ben két év után ismét 130 ezer alá csökkent a halálozások száma hazánkban. Az elhunytak átlagéletkora 74,4 év volt. Az életkilátásokban továbbra is a nők helyzete kedvezőbb: A 60 éves férfiak még további 17,6, az ugyanilyen korú nők 22,0 év élettartamra számíthatnak.

További hasznos és érdekes demográfiai adatok tudhatók meg a Demográfiai évkönyv, 2019-ből.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu