Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2021.06.07.

72 százalékkal esett vissza a hazai mozik látogatottsága tavaly
KSH-elemzés a mozik, filmek helyzetéről a koronavírus árnyékában

Hazánkban tavaly összesen 161 filmszínház 401 moziterme maradt csak látogatható, a mozik több mint 10 százaléka nem vetíthetett a járvány miatt. A 2020. évi 257 ezer mozielőadás közel fele volt az egy évvel korábbinak, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon, mint 2019-ben. A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, jegybevételük pedig közel 71 százalékkal maradt el a 2019. évitől. A hazai filmgyártás is jelentősen megtorpant: 2019-hez képest 16 százalékkal kevesebb egész estés magyar film készült tavaly, a mozikínálatban pedig továbbra is az amerikai filmek domináltak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványából.

2020-ban a koronavírus okozta járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a hazai mozik. 2014-ben 105, 2019-ben 72 százalékkal (76 darabbal) több, összesen 181 mozi működött Magyarországon, és a mozitermek száma is közel százzal (30 százalékkal), 428-ra bővült 2019-re a 2014. évi adatokhoz képest. Ugyanakkor tavaly a filmszínházak több mint 10 százaléka nem tudott filmvetítést végezni, így összesen 161 mozi 401 moziteremmel fogadott látogatókat.

Amint az a KSH A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványából kiderül, a járvány terjedésének megelőzése érdekében hozott intézkedések hatására a mozielőadások száma 257 ezerre, az egy évvel korábbinak közel a felére csökkent tavaly. A hazai filmszínházak a 2019. évinél 72 százalékkal kevesebb, 4,3 millió látogatót fogadtak, jegybevételük pedig 6,4 milliárd forintot tett ki 2020-ban, ami közel 71 százalékkal maradt el az előző évitől.

Tavaly a mozitermek közel 40 százaléka (157 db) Budapesten működött, ezt követően a legtöbb teremmel (22 darab) Győr-Moson-Sopron megye, a legkevesebb vetítővászonnal (2 darab) pedig Tolna megye rendelkezett. 2015 óta a mozitermek száma legnagyobb mértékben Budapesten és Pest megyében növekedett: előbbi esetén 15, utóbbinál 9 moziteremmel több várta 2020-ban a filmeket kedvelőket, mint 2015-ben.

A hazai mozikban bemutatott premierfilmek száma 2020-ban 208 darab volt, 130 filmmel kevesebb, mint az előző évben ‒ ez 2014 óta a legalacsonyabb adat. A filmek származási országa szerint az első helyen, mint minden évben, az Egyesült Államok állt, 56 filmmel. A másodikra Magyarország (34 film), a harmadik és negyedik helyre pedig az Egyesült Királyság és Franciaország (24-23 film) került. A mozilátogatások számának megoszlása alapján még jelentősebb az amerikai filmek dominanciája: 2020-ban 68 százalékos piaci részesedést értek el, amelyet a brit produkciók követtek (9,2%). A magyar filmek (koprodukciók nélkül) piaci részesedése 7,5 százalékos volt (319,4 ezer látogatás). 2019-hez képest az említett országok közül a brit és a magyar filmek látogatottsági aránya nőtt kismértében (4,2, illetve 2,2 százalékponttal), az amerikai filmeké csökkent (11,6 százalékponttal).

A múlt évben 85 egész estés (60 percnél hosszabb) magyar film készült, 16 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Közülük a tévéfilmek aránya 40, a mozifilmeké 33 százalékot ért el. 2020-ban a saját gyártású, filmszínházi bemutatásra készült hazai mozifilmek száma 28 volt, 17 filmmel kevesebb, mint 2019-ben, így a magyar filmgyártás 2020-ban jelentősen megtorpant. Műfaj-kategóriákat tekintve itthon a játék- és a dokumentumfilmek gyártása a döntő.

A magyarországi három nagy filmforgalmazó, az InterCom Zrt., a Forum Hungary Kft. és a UIP Duna Kft. jegybevételből való piaci részesedése 2014 és 2019 között 63 és 78 százalék között változott, majd 2020-ban a Freemann Entertaiment Company is belépett a vezető forgalmazók körébe. A tavalyi évben a három legnagyobb filmforgalmazó jegybevétel szerinti piaci részesedése az előző évhez képest 16 százalékponttal kevesebb, 62% volt.

A KSH A mozik, filmek helyzete Magyarországon a koronavírus árnyékában című kiadványa az alábbi linken érhető el: https://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=1062958

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu