Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2023.07.11.

Elhunyt Ormai László közgazdász, statisztikus

Életének 92. évében elhunyt Ormai László közgazdász, statisztikus, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egykori munkatársa, főosztályvezetője, többszörös nemzetközi és magyar bajnok asztalitenisz-edző, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója. Ormai László a statisztikát és a sikeres versenysportot összekötő tevékenységével jelentősen hozzájárult a statisztika népszerűsítéséhez.

Ormai László 1954-ben végzett a Közgazdasági Egyetemen és attól az évtől a nyugdíjba vonulásáig a KSH munkatársa volt. Tevékenységének köszönhető a KSH központját és területi igazgatóságait magába foglaló, személyi számítógépekre épülő adatfeldolgozási informatikai rendszer kialakítása. Az 1990-es évek elején nagy szerepe volt abban, hogy a KSH modern, a kor élvonalába tartozó számítástechnikai eszközökhöz juthatott.

A KSH női asztalitenisz-szakosztályát 1958-ban alapította meg. A csapat tíz évvel később már országos bajnoki címet harcolt ki magának, és a következő években 25 nemzetközi, valamint 40 magyar bajnoki címet szerzett. Az asztalitenisz szakosztályt egészen 1991-ig edzőként irányította. Nyugdíjba vonulását követően a Statisztika Petőfi Sport Club elnökeként elsősorban sportügyekkel foglalkozott.

A KSH kollégái fájó szívvel búcsúznak!

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu