Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Sajtóközlemények, tájékoztatók, 2012.11.30.

Együttműködési megállapodás a Miskolci Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal között

 

A statisztikai kultúra terjesztése, az adatok avatott felhasználására történő felkészítés céljából 2012. november 30-án szakmai együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara (GTK) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hosszú távra szóló egyezmény valóra váltásáért a Miskolci Egyetem GTK oktatási és kutatási tevékenységében támaszkodik a KSH adatbázisára. A KSH ennek érdekében külön szerződés alapján hozzáférést biztosít az intézmény keretein belül működő kutatószobájának igénybevételére, míg a Miskolci Egyetem GTK vállalja a KSH belső szabályainak betartását.

 

Ha az együttműködésben résztvevők bármelyike részéről igény merül fel rá, úgy közös kutatási programok kidolgozására és végrehajtására kerül sor, valamint együttesen vesznek részt szakmai profiljukba vágó pályázatokon. Az egyes célok, kutatások, elemzések, pályázatok esetében feladatonként külön rendelkezések fogják meghatározni az együttműködésben résztvevőket megillető jogokat és kötelezettségeket. A KSH megadja a publikációs lehetőséget azoknak a megfelelő minőségű tanulmányoknak, elemzéseknek, amelyek a KSH adatbázisának igénybevételével készülnek, s a Miskolci Egyetem GTK hasonlóképpen közlési lehetőséget ad a KSH munkatársai számára.

 

A megállapodás értelmében a Miskolci Egyetem GTK megismerteti a KSH rendszereivel a Nemzetközi gazdálkodás alapképzés, illetve a Regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzésben részesülő hallgatóit, továbbá a PhD képzésben résztvevőket, ugyanakkor támogatja a KSH munkatársainak PhD fokozatszerzési, vagy habilitációs törekvéseit. A KSH öt hetes időtartamra lehetővé teszi a Miskolci Egyetem GTK hallgatói részére az adott képzési formában előírt gyakorlat megszerzését.

 

Az együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara nevében Dr. Patkó Gyula rektor, a Központi Statisztikai Hivatal részéről Dr. Vukovich Gabriella elnök írta alá.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu