Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Sajtóreagálások, 2017.12.13.

Új módszertan szerint számol az Eurostat

 

A súlyos anyagi és társadalmi deprivációban élők arányát új mutató alapján publikálja az Eurostat.

 

A HVG.hu-n megjelent „Kétszer annyi súlyosan nélkülöző magyart talált az Eurostat, mint a KSH” című cikkben közölt Eurostat által publikált a súlyos anyagi és társadalmi deprivációban élők arányának kimutatására vonatkozó adatok már egy új módszertan szerint készültek. Az új mutató még nem része az EU-tagállamok hivatalos statisztikájának.

 

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés visszaszorítását célzó Európa 2020 stratégiát, 2010-ben hozták létre, amelyben rögzítették az összes tagország vállalását a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés csökkentésére vonatkozóan. A Központi Statisztikai Hivatal a szegénységet az Európai Unió módszertana szerint komplex módon, több dimenziót figyelembe véve méri.

 

A fő mutatószám az Európa 2020 stratégia megvalósítási időszakában a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya, nemzetközileg ismert nevén AROPE mutató (AROPE; At Risk of Poverty or Social Exclusion).

 

Az összetett szegénységi mutató három részindikátort foglal magában:

 

  1. relatív jövedelmi szegénységben élők aránya,
  2. súlyos anyagi deprivációban élők aránya,
  3. nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya (munkaszegénység).

 

A KSH 2017. december 1-jén közzétett „A háztartások életszínvonala, 2016” című kiadványa a 2017 tavaszán felvett és a 2016-os jövedelmi referenciaévre vonatkozó adatokat tartalmazza.

 

Magyarország – az adatfeldolgozási módszerek megújításának köszönhetően – az EU-országok közül elsőként publikálta a 2016-ra vonatkozó előzetes szegénységi számokat.

 

2013-as referenciaév 2014-es referenciaév 2015-ös referenciaév 2016-os referenciaév
Szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 31,8 28,2 26,3 25,6
Relatív jövedelmi szegénységi arány 15,0 14,9 14,5 13,4
Súlyos anyagi depriváció 24,0 19,4 16,2 14,5
Nagyon alacsony munkaintenzitás 9,7 7,1 6,1 4,9

Megjegyzés: Az Eurostat közlési gyakorlatában az adatfelvétel évével és nem a referenciaévvel jelölik az adatokat.

 

Az Európai Bizottság 2014-ben megkezdte a súlyos anyagi deprivációban élők mutatószámának megújítását: a már nem releváns tételek (mosógép, mobiltelefon, színes televízió hiánya) elhagyását, illetve új tételek beemelését (az elhasznált bútorok cseréje, az elhordott ruhák lecserélése újakra, két pár cipő a saját méretében, hetente egy kevés pénz nem létszükségleti kiadásokra, rendszeres kikapcsolódás, havonta egyszer egy étel vagy ital elfogyasztása barátokkal, családdal, internet).

 

Kialakítottak egy új mutatószámot, a súlyos anyagi és társadalmi deprivációban élők arányát, amely a korábbinál lényegesen tágabb körben határozza meg a depriváció jellemzőit, viszont még nem része a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettekre vonatkozó mutatónak, és még nem része az EU-tagállamok hivatalos statisztikájának sem. Az EU és Magyarország új értelmezésű deprivációs adatai – az Eurostat közleménye szerint – az elmúlt évekre az alábbiak:

 

2013-as referenciaév 2014-es referenciaév 2015-ös referenciaév
EU-átlag 19,3 17,2 15,7
Magyarország 41,0 37,1 31,9

Megjegyzés: Az Eurostat közlési gyakorlatában az adatfelvétel évével és nem a referenciaévvel jelölik az adatokat.

 

A „súlyos anyagi és társadalmi depriváció” új mutatója, bár nem összehasonlítható a jelenlegi mutatókkal, megerősíti a nélkülözésben élők arányára vonatkozó, a KSH adatai által tükrözött tendenciát.

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu