Ugrás a tartalomhoz

Hunyadi László - Vita László: Statisztika közgazdászoknak


Ez a terjedelmes, 770 oldalas mű elsősorban tankönyvnek készült: a BKÁE alapozó statisztikai képzésének anyagát tartalmazza. A könyv a statisztika alapfogalmaitól indulva építkező módon végigveszi a leíró statisztikának és a statisztikai következtetéselméletnek a gazdaság- és társadalomtudományokban alkalmazott legfontosabb eszközeit, és bevezetést ad a statisztikai modellezés két alapvető módszerébe, az idősorelemzésbe és a regressziószámításba. A könyvet az oktatást és a számonkérést segítendő a fontosabb képletek és statisztikai táblázatok külön füzetbe csoportosított gyűjteménye egészíti ki.

A könyv 2002 augusztusában jelent meg. Ez a kiadás a gondos szerkesztés ellenére is tartalmaz néhány zavaró sajtóhibát, melyek felsorolását és javítását itt adjuk meg. (pdf 115 KB)


2003 szeptemberében megjelent a könyv második, javított kiadása, amely az említett hibák és néhány további apró pontatlanság kiigazításán túl a GDP-számítások módszertanának kissé javított, a hatályos SNA-val harmonizált változatának bemutatásával tér el az első kiadástól.

A 2004 szeptemberében megjelent harmadik kiadás a második kiadás javított változata.